A szerb kormány az ideinek a felére tervezi csökkenteni jövő évi GDP-arányos államháztartási hiányát, amitől azt reméli, hogy újraindulhat az év elején befagyasztott IMF-hitelezés.
A kormány csütörtökön ismertetett jövő évi költségvetési tervezete szerint az államháztartási hiányt a GDP 3,6 százalékára szorítják le az idei hét százalék körüli szintről.
Az IMF igazgatótanácsa 2011 szeptemberében hagyta jóvá az előző szerb kormánnyal kötött 1,1 milliárd eurós, 18 hónapos elővigyázatossági jellegű készenléti hitelmegállapodást. Az elszálló költségvetési hiány és államadósság miatt - még az előző kormány idején - az IMF februárban úgy döntött, hogy befagyasztja a hitelkeretet.
Mladjan Dinkic szerb pénzügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy az államháztartási hiányt 2014-ben a GDP 1,9 százalékára, egy évvel később 1 százalékára csökkentik.
A költségvetési tervezet szerint jövőre 2 százalékkal nő a szerb gazdaság. Ez évre az IMF 1 százalékos, a szerb központi bank 1,5 százalékos gazdasági zsugorodásra számít. Az IMF egyelőre nem közölt előrejelzést a szerb gazdaság jövő évi alakulásáról.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve