A spanyol központi büntető bíróság kiadta pénteken az európai elfogatóparancsot Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és egykori kormányának négy tagja ellen. Az Európai Unió és az Európai Tanács korábban többször is jelezte, hogy csak Spanyolországot ismerik el tárgyalópartnerükként, a Katalán Köztársaság függetlenségét nem fogadják el. Mégis arra számítottak a spanyol hatóságok, és a szakértők, hogy Puigdemontot nem tartóztatják le a körözés dacára sem.
A madridi kormány által már korábban leváltott Puigdemont viszont megelőzte az EU-s szervezetek és a spanyol kormány közötti csörtét, és az erőszakos előállítását: vasárnap délután maga jelent meg a belga rendőrségen és feladta magát - számol be a Telegraph.
Kapcsolódó
A brüsszeli ügyész hivatala megerősítette az értesülést. A spanyol hatóságok Pugidemont és a felfüggesztett katalán kormány további négy tagja ellen lázadás, zendülés, hűtlen kezelés és egyéb bűncselekmények gyanújával indítottak eljárást, miután a katalán parlament egyoldalúan kikiáltotta a függetlenséget. A négy miniszter - Meritxell Serret, volt agrárminiszter, Antoni Comín, volt egészségügyi miniszter, Lluís Puig, volt kulturális miniszter, Clara Ponsatí, volt oktatási miniszter-, akik vele tartottak Brüsszelbe egyelőre nem jelent meg a rendőrség.
Péntek este a katalán elnök azt nyilatkozta: kész elindulni a spanyol kormány által december 21-re kiírt katalóniai regionális választáson. "Legitim kormányzatként tekintünk magunkra. Muszáj folytonosságnak lennie ahhoz, hogy elmondjuk a világnak, mi folyik Spanyolországban" - mondta Puigdemont az RTBF belga közszolgálati televíziónak adott két nappal ezelőtti interjújában.
Addigra már öt társával elmulasztott megjelenni a spanyol ügyészség által elrendelt csütörtöki vallomástételén. Távolmaradásukat azzal indokolták, hogy a felsőbíróság nem engedélyezte, hogy Brüsszelből, videóhíváson keresztül tegyék ezt meg.
A címlapképen Puigdemont látható a brüsszeli rendőrségre tartva. Forrás: AFP/ Nicolas Maeterlinck
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve