Az amerikai gazdaság állapotáról szóló jelentésében, az úgynevezett Bézs Könyvben a jegybank kiemeli, hogy a kiskereskedelmi forgalom - beleértve az autóeladásokat is - a legutóbb közzétett jelentés óta növekedett, ez mindenképpen pozitívan értékelhető. A dokumentum azonban megemlíti, hogy a harmadik negyedévből eddig eltelt időszak folyamatai alapján a gazdasági növekedés lassabb volt, mint ami a foglalkoztatás szintjének emeléséhez szükséges. Az USA több tagállamában is csak stagnált, vagy csupán minimális mértékben nőtt a foglalkoztatás.
Az ipari termelés az ország több részében is lassulást vagy visszaesést mutat, ami elsősorban annak tudható be, hogy az ázsiai kereslet gyenge.
A Bézs Könyv azért is fontos dokumentum, mert ennek figyelembevételével dönthet legközelebbi ülésén a Fed arról, hogy szükséges-e további jegybanki beavatkozás a gazdaság stimulálására.
A dokumentum megjelenését követően a piacok nem mutattak érdemi reakciót, a vezető amerikai részvényindexek továbbra is 0,2 százalék körüli pluszban állnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve