A görög lakosság túlnyomó többsége támogatja az új görög kormányfőt, Lukasz Papadémoszt, akinek koalíciós kormánya a hét végén váltotta fel a korábbi egyszínű szocialista kabinetet. A három egymástól függetlenül készített friss közvélemény-kutatás szerint az Európai Központi Bank elnökhelyetteséről a megkérdezettek 72,9-79,1 százaléka gondolja úgy, hogy kivezetése pozitív vagy valószínűleg pozitív lépés volt.
A jó koalíció az nem rossz
Az egyik lap vasárnapi kiadásában megjelent felmérés szerint a szocialista Pasokot és a legnagyobb ellenzéki pártot, az Új Demokráciát is magában foglaló koalíciós kormány megalakítása a válaszadók 78 százaléka szerint helyes lépés volt. Egy másik újság ennél szerényebb, 61,7 százalékos támogatottságot mért.
Papadémoszra és kormányára az a feladat vár, hogy aláírja az EU és az IMF új segélycsomagját, amely többnapos sztrájkokat és tüntetéseket kiváltó megszorító intézkedéseket tartalmaz. Parlamenti esküjét azonban 11 napos politikai káosz előzte meg, miután az előző kormányfő, Georgiosz Papandreu népszavazást javasolt a csomagról, ami kiírhatta volna Görögországot az eurózónából.
A volt kormánypárt viszi el a balhét
Miközben a nemzetközi közösségnek az egész görög politikai elittel tele van a hócipője - miután a két legnagyobb pártnak fontosabb volt a válság miatti felelősség áthárítása az ellenfelére, mint a vészterhes időkhöz illő nemzeti egységkormány megalakítása - a szavazók elsősorban a volt kormánypártot okolják bércsökkentésekért, az elbocsátásokért és más intézkedésekért.
A felmérések ugyan enyhén szólva nagy szórással mérik a pártok népszerűségét, de legalább egy irányba mutatnak. Az egyik szerint a Pasok 11,9 százalékot kapna, ha most vasárnap lennének a választások, míg az Új Demokrácia 21,8-at. A másik 19,5 százalékot mér a szocialistáknak és 28,5 százalékot a konzervatívoknak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve