Az izlandi kormány a bukás szélére került, miután a hátterét adó koalíció kisebbik pártja kilépett az összefogásából, egy másik parlamenti politikai erő pedig előrehozott választásokat követel - tudósított a politico.eu. A bajt családja hozta a miniszterelnök fejére.
A szerényen Fényes Jövőre keresztelt párt bejelentése szerint azért akarnak távozni az északi szigetországot iránytó jobb-közép koalícióból, mert Bjarni Benediktsson miniszterelnök apjáról kiderült, hogy írásban (levében) támogatta egy elítélt gyermekmolesztáló személy múltjának tisztára mosását.
Nem az apa bűnét kérik számon a fián - a Függetlenségi Párt vezetőjén -, hanem azt, hogy nem hozta nyilvánosságra a levelet. Ezért ingott meg a Fényes Jövő vezetőségének és tagjainak bizalma a kormányfőben. Ők ugyanis az átláthatóság és a jól végzett munka pártján állnak - fejtegette Ottarr Proppe a párt vezetője.
Borús jövő
A Fényes Jövő távozása nem ígér fényes jövőt a kormánynak, ugyanis emiatt mindössze egy főre csökken a többsége a 300 ezer lakosú ország 63 fős törvényhozásában. A helyzetet tovább rontja, hogy a nyolc képviselővel rendelkező Reform Párt új választásokat akar kiíratni, mivel tagságát "mélyen megérintette" a botrány.
A jelenleg regnáló kormány januárban alakult, miután a korábbi miniszterelnök Sigmundur David Gunnlaugsson 2016 áprilisában belebukott a Panama-papírok néven ismert botrány egyik kiszivárogtatásába. (A családját azzal vádolták, hogy milliókat rejtegetnek offshore számlákon.) Az előrehozott választás 2016 októberében volt.
(A nyitókép forrása: Reuters)
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
