A Központi Statisztikai Hivatal pénteken közli a szeptemberi külkereskedelmi termékforgalomra vonatkozó második becslését. Az előzetes adat szerint az export euróban számolt értéke 1,9 százalékkal nőtt, az importé 0,2 százalékkal csökkent szeptemberben az egy évvel korábbihoz mérve, az exporttöbblet 175 millióval nőtt és június után idén másodszor meghaladta az egymilliárd eurót, 1,040 milliárdot tett ki. Az első három negyedévben az export 2,9, az import 1,2 százalékkal nőtt a tavalyi év azonos időszakához képest, az aktívum 1,221 milliárd euróval, 7,676 milliárd euróra emelkedett.
Az USA-ból munkaerőpiaci-adatok érkeznek. Kiderül, mennyivel nőtt a mezőgazdaságon kívüli álláshelyek száma novemberben. Az előző adat 161 ezer fő volt. A novemberi munkanélküliségi rátával kapcsolatos várakozások 4,9 százalékosak, akárcsak az előző havi adat.
Svájcból a harmadik negyedéves GDP-adat érkezik. A második negyedévben reálértéken, negyedéves összevetésben 0,6 százalékkal, az egy évvel korábbihoz képest pedig 2 százalékkal gyarapodott az ország gazdasága. Az első negyedévben negyedéves összevetésben 0,3 százalékkal, éves szinten pedig 1,1 százalékkal nőtt a GDP.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve