Reggel 9 órakor közli a KSH a márciusi építőipari statisztikáit, valamint az ipar termelés márciusi második becslését. Az építőipar kibocsátása februárban 5,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, míg az ipari termelés az előzetes adatok szerint márciusban 11,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit.
Az MNB az előzetes áprilisi statisztikai mérlegét publikálja.
Az ÁKK 3 hónapos diszkont kincstárjegy aukciót tart, 40 milliárd forint tervezett mennyiségben.
A görög hírekre figyelnek kedden a befektetők, e nap kell Görögországnak mintegy 745 millió eurós törlesztőrészletet utalnia a Nemzetközi Valutaalapnak (IMF).
Csehországban reggel 9 órakor kiderül, mekkora volt az áprilisi éves infláció, a márciusi 0,2 százalék után az elemzők 0,4 százalékos növekedést várnak.
Kedden teszi közzé prognózisát a müncheni egyetem Ifo gazdaságkutató intézete a világgazdaság második negyedévi várható alakulásáról.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve