Reggel 9 órakor publikálja a KSH a január-márciusi foglalkoztatottsági és munkanélküliségi adatokat. A tavaly december és idén február közötti időszakban 6,1 százalékos volt a munkanélküliségi ráta és egy év alatt 71 ezerrel 275 ezerre csökkent az állástalanok száma. A foglalkoztatottak átlagos létszáma 4,241 millió volt a tavaly december és idén február közötti időszakban, 117 ezerrel több mint egy évvel korábban.
Az ÁKK Zrt. aukciót tart a 2019/C jelű államkötvényből 20 milliárd forint, a 2021/B államkötvényből 20 milliárd forint, míg a 2027/A államkötvényből 10 milliárd forint tervezett mennyiségben.
Németországban 10 órakor teszi közzé az áprilisi munkanélküliségi adatokat a szövetségi munkaügyi hivatal, majd 14 órakor a német statisztikai hivatal közli előzetes adatait az áprilisi fogyasztói árakról.
Eurózónás és uniós gazdasági hangulatindex jelenik meg 11 órakor. Az Európai Unió gazdasági főigazgatósága által kiadott jelentés szerint márciusban az előző havi 103,9 pontról 103,0 pontra csökkent a mutató. Az elemzők némi javulást várnak áprilisra. Az EU-országokat tekintve a gazdasági hangulatindex 105,3-ról 104,6 pontra mérséklődött a harmadik hónapban.
Délután fél háromkor kiderül, hogyan teljesített az első negyedévben Amerikai Egyesült Államok gazdasága (első becslés). Az amerikai kereskedelmi minisztérium közlése szerint tavaly október-decemberben éves összehasonlításban 1,4 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP), az elemzők január.márciusra lassulást várnak (0,8 százalék).
Az új amerikai munkanélküliségi segélykérelmek heti statisztikája is megjelenik fél háromkor. Az amerikai munkaügyi minisztérium a múlt héten azt közölte, hogy négy évtizedes mélypontra esett a segélykérelmek száma: hatezerrel, az előző heti 253 ezerről 247 ezerre.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve