Bár a fejlett országokban rohamosan növekszik majd az alternatív hajtású gépjárművek száma és részaránya, a világszerte forgalomban lévő járműveknek még 2040-ben is 85 százaléka benzin vagy dízel üzemű lesz - jelzi az OPEC prognózisa.
A kőolajat-exportáló országok szervezete emiatt azzal számol, hogy a világ nyersolaj-kereslete a jelenlegi napi 95,4 millió hordóról 2040-re napi 111,1 millió hordóra emelkedik. Ezen belül az OECD tagországokban csökken ugyan az olaj iránti kereslet, a fejlődő országokban azonban a lakosság számának a növekedése és javuló életszínvonala miatt emelkedik majd. 2040-re csak Kína és India olajfogyasztása napi 11,9 millió hordóval emelkedik majd a jelenlegihez képest. Ázsia fennmaradó területei és Afrika kereslete pedig napi 7 millió hordóval emelkedik. Európában ugyanezen idő alatt napi 2,6 millió hordóval csökken az olajkereslet részben az elektromos autók növekvő részaránya, részben pedig a lassuló gazdasági növekedés miatt.
Kapcsolódó
Hosszabb távon már lassul az olaj iránti kereslet növekedési üteme az OPEC prognózisa szerint. Kínában erősödik majd a szolgáltató ágazatok gazdasági jelentősége, visszaszorul viszont az olajra utalt nehéziparé. Ezzel szemben az arab világban és Afrikában a felfelé törekvő fiatal lakosság miatt az olajkereslet rohamos növekedésével kell számolni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve