Az újság rendőri forrásokra hivatkozva számolt be arról, hogy a gyanúsítottak 2007 és 2012 között több mint kétmilliárd eurót (628 milliárd forintot) tüntettek el az andorrai BPA bankon keresztül, a pénzt feltehetően illegálisan, kenőpénzként kapták vállalkozóktól.
A nyomozók szerint az érintettek közvetítettek, hogy az állami Petróleos de Venezuela (PDVSA) olajvállalat kitermelési szerződéseit bizonyos külföldi, zömében kínai cégek kapják meg 10-15 százalékos "jutalék" fejében - írja az MTI. (Blokádra hivatkozva kriptovalutát hoz létre Venezuela.)
Legkevesebb tíz volt chávista vezető érintett az ügyben, akik közül a lap csak néhányat nevez meg. Például Nervis Villalobost és Javier Alvaradot, akik energiaügyi miniszterhelyettesek voltak Hugo Chávez (1999-2013) kormányában.
Előbbit októberben tartóztatták le Madridban, ahol vesztegetés miatt zajlik vele szemben eljárás. A férfi kiadatását kezdeményezte az Egyesült Államok, ott pénzmosás és korrupció miatt nyomoznak utána.
Az andorrai pénzmosási ügyben érintett még mások mellett Diego José Salazar is, aki Rafael Ramírez volt venezuelai energiaügyi miniszter unokatestvére. Ramírez elnöke volt a PDVSA olajcégnek, és nemrég még ő volt Venezuela ENSZ-nagykövete is. A venezuelai ügyészég vele szemben is vizsgálatot indított, az unokatestvérével kapcsolatos olajügyek miatt.
Az El País szerint az andorrai bankból a pénz nagy részét Svájcba és a közép-amerikai Belize adóparadicsomba utalták tovább, még mielőtt a nyomozás miatt 2015 júliusában zárolták az érintettek összesen 37 bankszámláját.
A venezuelai korrupciós botránysorozat részeként szinte folyamatosak a letartóztatások a dél-amerikai országban. Augusztus óta a PDVSA mintegy ötven különböző szintű vezetőjét vették őrizetbe, november közepén pedig a venezuelai tulajdonú, de amerikai központú Citgo Petroleum olajfinomító és -forgalmazó cég hat vezetőjét tartóztatták le Caracasban vesztegetés gyanújával.
A Föld legnagyobb bizonyítható olajtartalékával rendelkező Venezuela exportbevételeinek 95 százaléka az olajeladásokból származik. A kőolaj világpiaci árának elmúlt években bekövetkezett zuhanása ezért súlyosan érinti a latin-amerikai országot, és nagyban hozzájárul a mély gazdasági válságához, amelyet súlyos szegénység kísér.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve