Magyarország számos területen kész együttműködni Szudánnal, így a vetőmagágazatban, állat- és növényegészségügyben, feldolgozóiparban, takarmányozásban, vágóhídi technológiák területén is. A magyar kutatók számára hasznosíthatóak a szudáni eredmények a mezőgazdasági klímaadaptációról - írták a közleményben. (Ez van az iráni-magyar atombiznisz mögött.)
A miniszterhelyettes a közlemény szerint hangsúlyozta, hogy számos olyan magyar kutatóintézet és cég van, amely akár üzleti keretek között is kész az együttműködésre többek között a tejfeldolgozás, a vágóhídi technológia, az állatnyilvántartás és a mezőgazdasági gépészet területén. Elmondta, hogy a két országban közös, hogy mezőgazdasági potenciáljuk élelmiszerexportőrökké teszi őket, de ennek maradéktalan kihasználásához szükséges a helyi feldolgozóipar fejlesztése.
A miniszterhelyettes szudáni útja során a mezőgazdasági államtitkáron, Jagúb Mohammed et-Tájeb Ibráhím kívül egyeztetett Músza Tibin állattenyésztési miniszterrel, aki érdeklődését fejezte ki a magyar állatvédelem, állatorvosi együttműködés, valamint mentesítési programok és oltóanyagok terén. Nagy István tárgyalt továbbá a magyar-szudáni mezőgazdasági kapcsolatok fejlesztési lehetőségeiről Mudeszír Abdul-Gáni befektetési miniszterrel, Obejdalla Mohammed Obejdalla külügyi államtitkárral. A miniszterhelyettes a látogatás második napján találkozott Bakri Haszan Szaleh miniszterelnökkel és alelnökkel.
Szudán jelentős megműveletlen területekkel és mintegy 110 milliós állatállománnyal rendelkezik, célja a térség éléskamrájává válni a mezőgazdaság modernizálásával és a feldolgozás helyi kiépítésével. Az afrikai országban számos korábban Magyarországon tanult szakember is dolgozik vezető pozícióban - írta az FM.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve