A beszámoló szerint az orosz vezetés szeptemberben 619 milliárd dollárnak megfelelő tartalékkal rendelkezett, ami a 2014-re tervezett állami kiadások 162 százalékát teszi ki.
Moszkva egyedül ebből a forrásból 20 hónapon keresztül tudná finanszírozni a kiadásokat, és nagyjából négy évig államcsőd nélkül át tudna vészelni egy pénzügyi válságot, tekintve, hogy az államadósság viszonylag alacsony, a hazai össztermék (GDP) csupán 13 százalékát teszi ki - írta a Bild am Sonntag a BND adataira hivatkozva.
A német hírszerzés adatai nagyobb tartalékokra utalnak, mint ahogy eddig sejteni lehetett. Az orosz központi bank legutóbbi közleménye szerint az intézmény október elején 454,7 milliárd dollár értékű arany- és devizatartalékkal rendelkezett.
A jegybank október eleje óta már 13 milliárd dollárt költött a rubel védelmére. A rubelt hónapok óta nyomás alatt tartja, hogy a befektetők elfordulhatnak az orosz értékpapír- és pénzpiacoktól Oroszország ukrajnai szerepvállalása, és az emiatt kivetett nyugati szankciók hatására. A folyamat októberben még tovább erősödött, ahogy a kőolaj világpiaci ára gyors csökkenésbe kezdett.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve