Az amerikai pénzügyminiszter a szenátus költségvetési bizottsága előtti felszólalásában elmondta: erre csak jóval az USA pénzügyi évének lezárulta - azaz szeptember 30. - után, de még a naptári év vége előtt lehet számítani.
Geithner hozzátette: a pénzpiacokon már egy ideje aggodalmakat okoz, hogy az USA a 16,4 ezer milliárd dolláros adósságplafont még november 6-ai elnökválasztás előtt el fogja érni, pont akkor, amikor a választások miatt a két párt közötti feszültség egyébként is a tetőre hág.
Az múlt hónapban az adósságplafont 1,2 ezer milliárd dollárral megemelték, miután az ezt megakadályozandó megoldást a kongresszus elkaszálta.
Geithner emellett azt is hangsúlyozta: nem támogatja az adókedvezmények 2013-ig történő meghosszabbítását. A kongresszusban megegyezés született arról, hogy az adókedvezményeket még 2012-ben igénybe lehet venni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve