A luxembourgi székhelyű törvényszék csütörtöki ítélete szerint érvényes a szíriai rezsim egyik legfontosabb támogatójának és legnagyobb haszonélvezőjének számító üzletember ellen 2011-ben elrendelt uniós vagyonbefagyasztás és beutazási tilalom.
Makhluf arra hivatkozva szerette volna hatályon kívül helyeztetni a korlátozásokat, hogy már visszavonult az üzleti életből és csak jótékonysággal foglalkozik. A bírói testület azonban elutasította a beadványát, mondván, hogy a férfi továbbra is az ország legnagyobb mobilszolgáltatójának az elnöke, és még mindig fontos szerepet tölt be a rezsim működtetésében, sok szálon kötődik a kormányhoz.
Kapcsolódó
Képünk forrása: Shutterstock
DeGiro
A hihetetlenül alacsony tarifák és az elégedett ügyfelek véleményei révén a DEGIRO a leggyorsabban növekvő bróker Európában. Regisztráljon, és fektessen be a DEGIRO biztonsági struktúráján keresztül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve