A lengyel az euró bevezetésével kapcsolatban elsősorban attól tartanak, hogy ez áremelkedést hozna a boltokban. Ennek dacára az emberek fele pozitívan viszonyul a kérdéshez – idézte a Business Insider Polska az Eurobarometer felmérését. E szerint a közös valuta sok előnnyel járna, mind a gazdaságnak, mind a lakosságnak, természetesen nem költségek nélkül. A legfontosabb, hogy az ország megfelelően készüljön fel a váltásra.
A politikusok és a szakemberek között vannak olyanok, akik szerint ennek a lépésnek már rég be kellett volna következnie, mások, például a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) pártja határozottan ellene vannak. Sokaknak fogalmuk sincs arról, mit is jelentene a közös európai valuta átvétele. Átlagosan a kelet-közép-európai régió lakosaiból csak minden harmadik tudja, hogy már 19 országban fizetnek euróval.
Kapcsolódó
A tavalyi évhez viszonyítva nyolc százalékponttal nőtt azok száma, akik támogatják az euró bevezetését. Jelenleg a lakosság 56 százaléka támogatná az euró átvételét, ugyanakkor még mindig erős az ellenzők tábora, 42 százaléknyian megtartanák a zlotyt.
A Lengyel Nemzeti Bank szakértői szerint sok pozitív hatása lenne az övezetbe való belépésnek. Eltűnnének a valuta váltásának költségei, előreláthatólag csökkennének a kamatlábak, amely különösen fontos a hitellel rendelkező személyeknek és cégeknek is. Könnyebb lenne utazni és összehasonlítani az árakat, hosszú távon a beruházásoknak nőnie kellene és élénkülnie kellene a kereskedelemnek.
A közös valuta bevezetésének lengyelországi költségei mindezt a pozitívumot nem változtatnák meg. Még akkor sem, ha a központi bank szerint az euró elfogadása az ország pénzpolitikai függetlenségének elvesztését jelentené. Emellett az átállás az adminisztrációban költségeket okozna mind a bankszektornak, mind a vállalatoknak. Ezért erre a folyamatra kellően fel kell készülni.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve