Az Európai Bizottság tájékoztatása szerint az országot átszelő, egyebek mellett Pozsonyt (Bratislavát), Zsolnát (Zilinát), Poprádot (Popradot), Eperjest, illetve Kassát (Kosicét) és Nagymihályt (Michalovcét) érintő autópálya teljes átadása jelentősen javítani fogja a keleti-nyugati összeköttetést.
A beruházás gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a közlekedést Eperjes környékén, egyúttal pedig mérsékli a forgalmat a lakóövezetekben.
Maros Sefcovic, a brüsszeli testület szlovák alelnöke rámutatott, hogy Eperjes lakosai profitálni fognak a más gazdasági központokkal és a szomszédos országokkal való jobb összeköttetésből, a projekt javítja majd az életkörülményeket, továbbá segíti a munkahelyteremtést és a gazdasági növekedést.
Az Európai Unió csaknem 3,5 milliárd eurót (nagyjából 1140 milliárd forintot) fordít a szlovákiai közlekedési és energetikai hálózatok fejlesztésére a 2014-2020-as költségvetési ciklusban - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve