Mivel egyre nagyobb a kockázata annak, hogy az Egyesült Királyság március 29-én megállapodás nélkül lép ki az EU-ból (brexit), a rendkívüli helyzetre vonatkozó javaslatcsomag biztosítaná egyebek mellett, hogy azok az uniós és brit fiatalok, akik a brit uniós tagság megszűnésének idején Erasmus+ programban vesznek részt, megszakítás nélkül befejezhessék külföldi tartózkodásukat.
Erre a bizottság szerint azért van szükség, mert az Erasmus+ program keretében, oktatásban és képzésben részt vevő 14 ezer uniós diák és oktató tartózkodik majd az Egyesült Királyságban, és 7 ezer brit vesz részt a programban az EU-ban maradó 27 tagállam valamelyikében. A javaslat révén az érintettek befejezhetik tanulmányaikat, és továbbra is hozzájuthatnak a megfelelő finanszírozáshoz vagy támogatáshoz.
Az intézkedéscsomag rögzítené, hogy a nyugdíjak kiszámításakor továbbra is figyelembe vegyék az Egyesült Királyság kilépése előtti biztosítási, foglalkoztatási vagy tartózkodási időszakokat. Ez azt jelenti, hogy ha az EU-ban maradó 27 tagállam bármelyikének polgára a brexit előtt 10 évet dolgozott az Egyesült Királyságban, ezt az időszakot figyelembe kell venni, amikor az uniós tagállam illetékes hatóságai az érintett nyugdíjba vonulásakor kiszámítják a nyugdíjjogosultságát.
Az intézkedéscsomag biztosítaná továbbá, hogy az EU megállapodás nélküli brexit esetén a kilépés érvénybelépése előtt aláírt szerződések és meghozott határozatok esetében 2019-ben továbbra is folyósítson kifizetéseket a brit kedvezményezetteknek, feltéve, hogy az Egyesült Királyság eleget tesz a 2019. évi költségvetés keretében vállalt kötelezettségeinek, és elfogadja a szükséges pénzügyi ellenőrzéseket. Ez enyhítené a megállapodás hiánya által okozott jelentős negatív hatást az uniós finanszírozásban részesülő területek széles körében, például a kutatás, az innováció vagy a mezőgazdaság terén.
A kérdés elkülönül az Európai Unió és az Egyesült Királyság közötti megállapodás nélküli brexit esetén létrejövő pénzügyi elszámolástól, és nem érinti azt.
Az Európai Bizottság elvárja, hogy az Egyesült Királyság kilépését követően is tartsa tiszteletben az uniós tagság folyamán vállalt valamennyi kötelezettséget - tették hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve