A lángok oltása közben hét tűzoltó megsérült. Egy civil is égési sérüléseket szenvedett, őt helikopterrel szállították egy lisszaboni kórházba - írja az MTI-re hivatkozva az Infostart.
A tűz szombat délután keletkezett a fővárostól 225 kilométerre északkeletre fekvő Castelo Branco közelében, és már három helyen ég az erdő a térségben. Az erős szél szította tűz délnyugat felé, Macao irányában kezdett terjedni, de ég az erdő Vila de Rei közelében is. Katonákat is vezényeltek a térségbe.
A hatóságok pénteken adtak ki három napra vonatkozó figyelmeztetést amiatt, hogy a nagy forróság, a száraz levegő és a helyenként előforduló erős szél miatt fennállhat az erdőtűz keletkezésének veszélye.
Az ugyanabban a térségben, Pedrogao Grande közelében 2017 júniusában keletkezett erdőtűzben 64 ember halt meg, és több mint 250-en megsérültek.
Portugália egyes részein a március óta szokatlanul nagy meleg és az erős szél miatt az általában nyáron előforduló erdőtüzek a korábbi hónapokban is előfordultak. De ez nem csak Portugáliára jellemző: az Európai Bizottság tudományos szolgálata, a Közös Kutatóközpont (JRC) összegzése szerint az idei év első negyedében a kontinensen nagyobb területet emésztettek fel az erdő- és bozóttüzek, mint tavaly egész évben.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve