A brüsszeli hírportál arról számolt be, hogy közvetlenül a hétfői ülés előtt Magyarország elutasította az EU tervezett nyilatkozatát, de az unió soros elnökségét júliustól betöltő Finnország ENSZ-nagykövete azt ennek dacára is felolvasta.
Noha Kai Sauer azzal kezdte a felszólalását, hogy huszonhét uniós tagállam nevében beszél, amelyeket Magyarországot kihagyva fel is sorolt, utána olyanokat mondott, hogy "az Európai Unió súlyos aggodalmát fejezi ki a kétállami megoldást veszélyeztető jelenlegi trendek miatt", illetve az EU álláspontját ismertette az izraeli telepek és a palesztin tüntetők halála ügyében. Diplomáciai források szerint alapvetően a jelenlegi román EU-elnökségnek kellett volna előadnia a közösség álláspontját, de ehhez egyetértésre lett volna szükség a tagállamok között.
Az EUObserver által megkérdezett illetékesek közölték, hogy Magyarország a "legeslegutolsó pillanatban" fejezte ki tiltakozását, és azt nem is indokolta semmivel, a végeredmény pedig így egyfajta "átmeneti pragmatikus megközelítés" volt a "magyar konokság" miatt.
Egy névtelenséget kérő tisztségviselő "arroganciaként" értékelte, hogy az illetékes magyar uniós nagykövet még egy másnapi brüsszeli ülésükön sem adott semmilyen magyarázatot a történtekre.
A cikk szerint Magyarország az elmúlt két évben most ötödik alkalommal torpedózta meg az EU közös nyilatkozatát Izraellel kapcsolatban, bár volt, hogy ehhez más, például Csehország is csatlakozott. Tavaly pedig kilencszer blokkolta egy Kelet-Jeruzsálemre vonatkozó bizalmas belső jelentés elfogadását.
Külpolitikai kérdésekben az EU tagállamai egységes szavazással hoznak határozatokat, azonban pont az ilyen vétók kikerülése érdekében az Európai Bizottság nemrég javaslatot tett a minősített többségi döntéshozatalra való áttérésre.
Ezt az EU-tagok többsége, köztük Németország és Franciaország is támogatja, viszont ehhez is egyhangúságra lenne szükség, ami nem valószínű, hogy meglesz.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve