A pénteken közzétett adatok szerint decemberben éves összehasonlításban 1,6 százalékkal nőttek a fogyasztói árak a 19 uniós országot tömörítő eurózónában. Ez tavaly április óta a legkisebb mértékű emelkedés. Elemzők 1,8 százalékos emelkedésre számítottak a novemberben mért 1,9 százalékos növekedés után - írja az MTI.
Decemberben is az energiaárak húzták felfelé az euróövezeti inflációt, de az emelkedés mértéke jelentősen csökkent az előző hónapokhoz képest. Éves összevetésben 5,5 százalékkal drágult az energia az év utolsó hónapjában, míg novemberben 9,1, októberben 10,7, szeptemberben pedig 9,5 százalékkal. Az élelmiszer-, alkohol- és dohánytermékek ára 1,8 százalékkal, a szolgáltatásoké pedig 1,3 százalékkal nőtt.
Az energiaárakat nem számolva 1,1 százalékkal emelkedtek éves szinten a fogyasztói árak, a gyakran változékony energia-, élelmiszer-, alkohol- és dohányárakat nem tartalmazó maginfláció pedig 1,0 százalékkal nőtt, összhangban az elemzői várakozásokkal.
A végleges adatsort január 17-én hozza nyilvánosságra az Eurostat.
Az Európai Központi Bank elsődleges célja az árstabilitás fenntartása, ennek jegyében arra törekszik, hogy az infláció középtávon 2 százalék alatt, ám ahhoz közeli értéken maradjon. Az azonban, hogy az inflációs ütem mérséklődik, miközben a gazdasági növekedés is lassul az euróövezetben, felerősítheti azokat a befektetői várakozásokat, hogy az euróövezeti jegybank mégsem lesz képes kamatemelést végrehajtani az idén.
Az EKB közel négy év elteltével, tavaly december 31-én zárta le masszív eszközvásárlási programját, amelynek révén 2600 milliárd eurót pumpáltak az euróövezet gazdaságába az infláció felpörgetésének és az erősebb gazdasági növekedésnek a reményében. Az EKB kormányzótanácsa utolsó, decemberi ülése után kiadott közleményében azt is megerősítette, hogy az irányadó kamatok legalább 2019 nyaráig változatlanok maradnak, de addig mindenképpen, ami szükséges annak biztosításához, hogy az inflációt tartósan a célszám körül tartsák.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve