Az omikron variáns esetében az emlékeztető adagok rövid időközönként történő beadása hosszabb távon nem tartható fenn - közölte az MTI szeriont az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő, amszterdami székhelyű ügynökség a Gyógyszerszabályozó Hatóságok Nemzetközi Koalíciójának (ICMRA) a koronavírus elleni oltási műveletekről nemrégiben tartott egyeztetése eredményének ismertetésekor.
Hosszú távú stratégiát kell kidolgozni a járvány kezeléséhez szükséges vakcinák típusaira vonatkozóan. Véleményük szerint klinikai vizsgálatokat kell végezni egy új vakcina kifejlesztésének és alkalmazásának támogatására.
Az uniós ügynökség nemrégiben már megállapította, hogy azok, akik megkapták az oltások emlékeztető adagját is, védettebbek az omikronnal szemben, mint azok, akik egy vagy két oltást kaptak.
Az EMA hangsúlyozta: az oltás továbbra is a világjárvány elleni küzdelem legjobb eszköze. Továbbra is erőfeszítéseket kell tenni az oltatlanok beoltására, valamint az emlékeztető oltások beadásának felgyorsítására.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve