Görögország ahhoz hasonló válságon megy keresztül, mint amilyet a világ a harmincas években élt át - jelentette ki vasárnap Antonisz Szamarasz görög kormányfő, amikor Bill Clinton volt amerikai elnökkel találkozott vasárnap Athénban.
A politikus helyzetértékelése két nappal azelőtt hangzott el, hogy Görögországba látogat, és várhatóan további megszorításokat kér a kormánytól az Európai Unió, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Központi Bank közös küldöttsége.
Kapcsolódó
Az idei, immár az egymás utáni ötödik recessziós év végére a görög bruttó hazai termék (GDP) a becslések szerint az ötödével csökken a válság előtti szinthez képest. Athén a nemzetközi segítségért cserébe eddig 17 milliárd eurós kiadáscsökkentést és bevételnövelést vállalt. A hitelezők további 12 milliárdot követelnek 2013-2014-ben, hogy a GDP 9,3 százalékát kitevő tavalyi költségvetési hiány 3 százalék alá csökkenjen.
Szamarasz szeretné elérni, hogy a hiány csökkentéséhez további két évet kapjon az ország. A hitelezők azonban ezt ellenzik, mert úgy vélik, hogy ehhez még nagyobb pénzügyi segítségre lenne szükség az eddigi 130 milliárd eurón felül.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve