A Dong-a Ilbo szerint a tisztségviselő júniusban tűnt el, jelenleg egy meg nem nevezett európai országban tartózkodik, amelynek a hatóságai védelem alá helyezték őt és két fiát. A tisztségviselő a Koreai Munkáspárt tagjainak devizaellátásáért felelős, és az úgynevezett 39-es hivatal nevű, Phenjanhoz tartozó titkos szervezetnek dolgozott.
A különböző forrásokra hivatkozó sajtójelentés szerint az utóbbi 20 évben ugyanabban az európai országban élő tisztségviselő több milliárd dollár értékű készpénzzel (észak-koreai vonnal és amerikai dollárral) együtt tűnt el.
Ő a legutóbbi a hivatalukat Phenjan engedélye nélkül maguk mögött hagyó, magas rangú észak-koreai tisztségviselők sorában. Júliusban De Jong Ho, Észak-Korea londoni nagykövetségének első beosztottja és családja szökött meg Dél-Koreába. A Yonhapnak nyilatkozó egyik forrás szerint a diplomata az Egyesült Királyságból egyenesen Dél-Koreába repült, miután tudatta szökési szándékát Szöullal.
Brit kommentárok szerint a diplomata hasznos információkkal szolgálhat Kim Dzsong Un észak-koreai vezető rezsimjéről. A témában jártas források szerint tavaly tíz észak-koreai diplomata távozott a Koreai-félsziget déli részére, az idei év első felében viszont már majdnem ugyanennyien szöktek meg. A legtöbben európai képviseletekről disszidálnak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve