A nem lakóépületekben egy órával azután kötelező a villanyoltás, hogy az utolsó alkalmazott is elhagyta a helyiségeket, a kirakatok és a reklámok fényeit pedig éjjel egykor kell kikapcsolni (ha az érintett egység ennél tovább tart nyitva, akkor egy órával zárás után). Szabályozzák a lámpagyújtást is: a kirakati világítást reggel 7-től lehet bekapcsolni (ha később kezdenek, akkor egy órával nyitás előtt), a homlokzati reklámok pedig alkonyatkor gyúlhatnak ki - fogalmaz a minisztérium közleménye.
Franciaország Európában elsőként teszi meg ezt a lépést - hangsúlyozta Delphine Batho miniszter - , amelynek révén évente két terawattóra elektromos energiát takarítanak meg, ez 750 ezer háztartás fogyasztásának felel meg. Az "elsötétítés" alól a helyhatóságok adhatnak felmentést ünnepnapokon, karácsonykor, valamint kivételesen fontos helyi események alkalmával, illetve ha az adott hely a munka törvénykönyvben szabályozott módon rendkívüli idegenforgalmi jelentőséggel bír.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve