Az Oroszország ellen bevezetett nyugati gazdasági szankciók kevésbé vetik vissza az orosz gazdaságot, mint amire az orosz kormány korábban számított - derült ki Makszin Resetnyikov, gazdasági fejlesztési miniszter szavaiból. A tárcavezető a parlament felsőházában tartott meghallgatásán adott tájékoztatást a Moscow Times tudósítása szerint. A GDP 2,9 százalékkal fog csökkenni idén szemben a tárca korábbi négyszázalékos várakozásával.
A Nemzetközi Valutaalap előrejelzése szerint az orosz gazdaság idén hat százalékkal fog zsugorodni az elmúlt évi teljesítményéhez képest. Resetnyikov megosztotta hallgatóságával a 2023-as prognózisukat is, amely szerint az orosz GDP már csak 0,8 százalékkal fog elmaradni az ideitől.
Igazi örömhír
Ennél is érdekesebb azonban, hogy a gazdasági fejlesztési tárca szakértői azt számolták ki, hogy 2024-ben már növekedni fog a gazdaság teljesítménye, mégpedig érezhető mértékben, 2,6 százalékkal. Ezt a belső fogyasztás erősödésével és a befektetések felfutásával magyarázzák. Az orosz energiahordozók exportjának átirányítása Európa felől "semleges országok" felé, hozzájárul a gazdaság erősödéséhez 2024-2025-ben.
Resetnyikov csak néhány órával azt követően osztotta meg jó híreit a parlamenti képviselőkkel, hogy Vlagyimir Putyin államfő bejelentette a részleges katonai mozgósítást. E szerint ennek költségeivel még nem számolhattak a prognózis készítői.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve