Úgy fogalmaztak: David B. Cornstein nagykövet izgatottan várja, hogy elkezdhesse munkáját Magyarországon, és tovább erősíthesse az amerikai-magyar kapcsolatokat - írta az MTI.
Február 13-án jelent meg a washingtoni Fehér Ház honlapján, hogy Donald Trump amerikai elnök David B. Cornstein New York-i üzletembert készül az Egyesült Államok magyarországi nagykövetének jelölni.
Kapcsolódó
A szenátus külügyi bizottsága előtti meghallgatáson a New York-i milliárdos üzletember hangsúlyozta, hogy korábbi üzleti tapasztalatai, a kormányzati szférában végzett munkája és jótékony szervezetekben vállalt szerepe alapján felkészültnek tartja magát a nagyköveti feladatok ellátására. Elsődleges feladatának tekinti az amerikai-magyar kapcsolatok erősítését. Ezen belül is arra kívánja majd bátorítani a magyar kormányzati tisztségviselőket, hogy segítsék az amerikai érdekek és az amerikai és demokratikus értékek érvényesülését. Konkrétan a szólás-, a sajtó- és a vallásszabadságot nevezte a számára legfontosabb értékeknek. Ezeket illetően nem lehet és nem is szabad megalkudni - fogalmazott Cornstein.
A kép forrása: AFP.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve