Az új törvénykezés egyértelműen megtiltja, hogy a megmaradt élelmiszereket egyéb eladatlan termékekkel összekeverve tegyék ehetetlenné - írta korábban az Index.hu, a Guardianra hivatkozva. Mi több, a 400 négyzetméternél nagyobb áruházak jövő év júliusáig kötelesek hivatalos szerződést kötni néhány jótékonysági szervezettel. Amennyiben nem így tesznek, vezetőik 75 ezer eurós (azaz majdnem 25 millió forintos) bírságra, vagy akár két év börtönre számíthatnak.
Az intézkedés célja, hogy 2025-re a felére csökkentse az élelmiszer-pazarlást Franciaországban, hivatalos becslések szerint ugyanis egy átlagos francia évi 25-30 kilogramm élelmiszert dob a szemétbe. A számítások alapján évente 7,1 millió tonna élelmiszert dobnak ki Franciaországban minden évben. A parlament a jövőben ismeretterjesztő előadásokat is tartana az élelmiszer-pazarlásról nemcsak iskolák, hanem vállalkozások számára is.
Magyarországon a törvény egyértelműen kimondja, hogy a lejárati időn túl az élelmiszer már nem hozható forgalomba élelmiszerként. Ilyenkor megsemmisítik vagy hulladékként hasznosítják, például takarmányként, esetleg állatmenhelynek adják.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve