A kvótadöntés elleni beadvány elbírálásának várható időtartamáról a szlovák hírügynökség Koen Lenaertset, az ECJ elnökét kérdezte, aki kedden a pozsonyi Legfelsőbb Bíróságon tett látogatást.
"Biztosan nem évek kérdése (a döntés meghozatala), hanem hónapoké. Tizenkét hónap is lehet" - válaszolta Lenaerts. A beadványról minden tagállam állást foglalhat, és ez eltart egy ideig, de bízik benne, hogy az ítélet ez év végéig vagy legkésőbb 2017 elejéig meg fog születni - tette hozzá.
Az uniós tagországok belügyminiszterei tavaly szeptember 22-én döntöttek - minősített többségi szavazással - a menedékkérők szétosztásáról. Szlovákia, Magyarország, Csehország és Románia is a terv ellen ellen szavazott, Finnország pedig tartózkodott.
Robert Fico szlovák kormányfő már az uniós döntés másnapján jelezte, hogy Szlovákia meg fogja támadni a határozatot. Fico ezt akkor többek között azzal indokolta, hogy a kötelező kvótákat az uniós belügyminiszterek az (uniós állam- és kormányfőket tömörítő) Európai Tanács korábbi döntése ellenében hagyták jóvá. A szlovák kereset beadásához szükséges határozatot szeptember 30-án hagyta jóvá a pozsonyi parlament, magát a beadványt pedig december 3-án iktatták a luxemburgi székhelyű bíróságon. Az uniós menekültkvótákat később Magyarország is megtámadta. Pozsony a keresetben az uniós döntés érvénytelenítését, valamint a perköltségek megtérítését kérte.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve