Átlagosan 22 százalékkal csökkent a diploma értéke Nagy-Britanniában egy bő évtized alatt: ennyivel keresnek reálértékben kevesebbet az egyetemet-főiskolát végzett pályakezdők. A Warwicki Egyetem 17 ezer diák pályakezdését követte nyomon - olyanokét, akik 2006-ban kezdték felsőfokú tanulmányaikat -, és vetette össze az 1999-ben végzettekével.
Eszerint a jogászok jártak a legkevésbé rosszul, nekik csak 9 százalékkal kevesebb a fizetésük, viszont az orvosoké 16 százalékkal, a bölcsészeké és a művészeti szakokon végzetteké pedig 32,9 százalékkal apadt. A The Daily Mail - amelyet az MTI idézett - konkrét példaként egy irodalmárt emelt ki: a 22 éves Isabelle Dann a Manchesteri Egyetemen végzett, és egy kocsmában kötött ki, mivel nem talált végzettségének megfelelő munkát.
A statisztikák szerint minden tizedik friss diplomás legalább fél éven át állástalan, 40 százalék pedig kénytelen végzettségéhez képest rosszabb munkát végezni. Ráadásul a 2006-tól egyetemre járók az elsők, akiknek évi 3 ezer font tandíjat kellett fizetniük, és aki hitelre kényszerült, annak még kevesebb lehetősége van válogatni az állások között vagy kivárni egy megfelelőt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve