A Németországban élő szerbek szerint a jelenlegi helyzet egyáltalán nem könnyű, és anyagilag egyre nehezebb nyomon követni az áremeléseket. Az alapvető élelmiszerek, az albérlet, a rezsi kétszer drágább lett az elmúlt egy évben Németországban - írja a vajdasági Szabad Magyar Szó.
„Az az érzésem, hogy az árak napról napra emelkednek. Az átlagos munkás ma már szinte képtelen megtakarítani. Az ember egyik hónapról a másikra él, korábban ez nem így volt. A korábbi években a kereset közel felét félre lehetett tenni” – mondja egy Münchenben dolgozó szerb vendégmunkás.
Összehasonlításképp, míg egy éve egy kiló liszt 39 cent volt, addig ugyanaz ma már 79 cent, az olaj ára pedig 0,99 euróról 2,39 euróra növekedett. Az élelmiszerárak mellett a lakbérek is jelentősen növekedtek.
,Aki most tervez lakást bérelni, az ugyanolyan lakást lehet, hogy akár 50 százalékkal drágábban tud csak kibérelni, mintha egy éve tette volna. Így egy 40 négyzetméteres lakás ma 450 helyett akár 700 euró is lehet havonta. Aki már régebb óta ugyanazon lakást bérli, annak általában kisebb a bérletidíj-növekedés.
Magasabb rezsi
Az áram ára tavaly október 10-én 0,32 cent volt kilowattóránként, most, egy évvel később pedig magasabb árat, 0,55 centet fizetünk kilowattóránként” – mondta a Blic Biznis lapnak egy Berlinben élő vendégmunkás. A gáz ára ugyan kisebb növekedést mutatott az elmúlt időszakban, de azonkívül mindennek számottevően növekedett az ára. A gáz ára ma 24 cent kilowattóránként, ami azt jelenti, hogy a tavalyi év hasonló időszakához viszonyítva 6,9 centtel lett magasabb.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve