Már öt hónapja is elmúlt, hogy az első oltást Lengyelországban beadták, azóta több millió lengyel kapta meg ezt a fajta védettséget. Jelenleg a lengyelek 54 százaléka úgy véli, hogy a járvány legyőzéséhez szükség van az oltásra, míg két hónapja még csak 51 százalék volt ez az arány - idézi a friss közvélemény-kutatásokat az onet.pl.
Az emberek 60 százaléka szerint az éttermeket ki kellene nyitni. Ugyanakkor nem gondolják, hogy a tudományra többet kellene költeni. A szigorítások enyhítésével párhuzamosan a fiatalabbak is hallottak az oltás jelentőségéről, nem csak az idősebbek, sőt ezt tartják a járvány legyőzéséhez vezető útnak. Az oltásellenesek száma nyolc százalékponttal csökkent, most a lengyelek több mint fele bízik az oltások sikerességében. Ez az arány márciusban csak 39 százalék volt. Az emberek 34 százaléka biztos abban, hogy az oltás biztonságos, két hónapja csak minden negyedik lengyel bízott ebben.
Minden ötödik lengyel fél a vakcina mellékhatásaitól. Ráadásul nem biztosak abban, hogy az oltások védelmet nyújtanak új mutánsokkal szemben is. Erről csak a felmérésben megkérdezettek 12 százaléka van meggyőződve. Mindössze a válaszadók nyolc százaléka véli úgy, hogy a nemzeti oltási program jól szervezett és ugyanennyi azok aránya, akik nem félnek attól, hogy elfogy a vakcina.
Minden ötödik lengyelnek nem mindegy, melyik oltást kapja meg, a legnépszerűbb a Pfizer, azt követi alig lemaradva a Moderna. Rosszabb a híre az AstraZenecának és a Johnson & Johnsonnak. Az emberek 15 százaléka szerint az AstraZeneca egyenesen veszélyes. Ettől függetlenül a megkérdezettek több mint fele beoltatja magát.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve