Az IMF szerint a legfontosabb kérdés most az, hogy a világgazdaság csak az elhúzódó kilábalásnak egy újabb turbulens időszakához érkezett, vagy a mostani lassulás tartós hatásokon alapszik. A válasz azon múlik, hogy az európai és amerikai döntéshozók képesek-e előremutató módon megbirkózni az előttük álló rövid távú kihívásokkal.
Ennek értelmében az európai politikusoknak olyan intézkedésekről kell dönteniük, amelyek javítanak az euróövezet perifériájához tartozó államok pénzügyi helyzetén. "Az Európai Központi Bank megtette a maga részét, s most a nemzeti döntéshozókon a sor, hogy aktiválják az európai mentőalapot (ESM), és olyan hiteles útvonalat jelöljenek ki, amely egy bankunió bevezetéséhez és a szorosabb költségvetési integrációhoz vezet" - írja az IMF. Az amerikai politikusoknak pedig meg kell akadályozniuk azt a jelentős és automatikus adóemelést és kiadáscsökkentést, amit a szövetségi adósságplafonra vonatkozó jelenlegi szabályozás előír, és kézzelfogható előrelépést kell felmutatniuk a költségvetés fenntarthatóságának kialakításában - olvasható a jelentésben.
A válságkezelés olyan ponthoz ért, ahol döntéshozók előtt álló feladatok komoly kihívást jelentenek - írja a Valutaalap. A szervezet előrejelzései azonban azon a feltevésen alapulnak, hogy a politikusok döntenek a kulcsfontosságú intézkedésekről, jóllehet nagyon nehéz megjósolni, hogy mekkora annak valószínűsége, hogy ezek a döntések valóban megszületnek.
Mindezeket figyelembe véve, a szervezet a világgazdaság egészére vonatkozóan 3,3 százalékos idei és 3,6 százalékos jövő évi GDP-növekedést vár, ami rendre 0,2, illetve 0,3 százalékponttal alacsonyabb a júliusban közzétett előrejelzésnél. Az IMF az euróövezetben az idén 0,4 százalékos gazdasági visszaesést, jövőre 0,2 százalékos növekedést vár. Az Egyesült Államokban az idén 2,2 százalékkal, 2013-ban 2,1 százalékkal bővülhet a GDP. A kínai gazdaság a 2011. évi 9,2 százalékos bővülés után az idén 7,8 százalékkal, 2013-ban 8,2 százalékkal nő. A japán GDP az idei 2,2 százalékot követően 1,2 százalékkal bővül 2013-ban.
Az euróövezeti infláció az idei 2,3 százalék után jövőre az Európai Központi Bank 2 százalékos célja alá, 1,6 százalékra süllyed. Az Egyesült Államokban a fogyasztói árak drágulási üteme az idei 2,0 százalékról 1,8 százalékra lassul.
Az IMF szakemberei emlékeztetnek: a fejlett országokban pozitív hatással van a pénzügyi stabilitásra, a kibocsátásra és a foglalkoztatásra a jegybankok által teremtett likviditásbőség, jóllehet elképzelhető, hogy ez a hatás egyre halványabbá válik. Számos országban a kormányzatok kézzelfogható módon hozzáláttak a magas deficitek csökkentéséhez, de a bizonytalanság, az alacsony bizalom és a pénzügyi szektor gyengesége miatt a jelentős költségvetési eredményekhez általában alacsony növekedés vagy recesszió párosul. A fejlődő és felzárkózó országokban pedig a döntéshozók azt mérlegelik, hogy miként alakítsák gazdaságpolitikájukat ilyen mértékű külső kockázatok mellett.
A Valutaalap szerint a fejlődő piacokon fenn kell tartani annak a lehetőségét, hogy a gazdaság rugalmasan tudjon reagálni a sokkokra. Ehhez szükséges a kiegyensúlyozott költségvetési pozíciók megtartása, illetve az infláció és hitelállomány féken tartása.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve