A jelentés szerint 2016-ban 1180 esetben adtak ki a hatóságok engedélyt fegyver- és hadianyagexportra - írta az MTI.
A legnagyobb értékű szállítások Irakba (1,66 milliárd korona), az Egyesült Arab Emirátusokba (1,4 milliárd korona), Szlovákiába (1,15 milliárd korona) és Egyiptomba (1,1 milliárd korona) irányultak.
A cseh cégek 2016-ban az Európai Unión kívüli országokba 3,4 milliárd korona értékben szállítottak lőfegyvereket és lőszert. A legnagyobb felvevőpiacuk az Egyesült Államok, Kanada és Thaiföld voltak.
Csehországban tavaly 251 vállalatnak és két vállalkozónak volt fegyverkereskedelmi engedélye. A cseh fegyvergyártó cégek általában termelésük mintegy 90 százalékát viszik ki külföldre. A cseh sajtóiroda megjegyzése szerint más európai uniós országokban ez az arány általában 10 és 30 százalék között mozog.
Jirí Hynek, a cseh fegyvergyártókat tömörítő szövetség elnöke szerint az idén a tavalyihoz hasonló növekedésre már nem lehet számítani, mert a vállalatok szakmunkaerő-hiánnyal küzdenek és termelési kapacitásaik is maximálisan ki vannak már használva. "Az idén is lesz növekedés, de kisebb mértékű, mint 2016-ban. A termékeink iránti érdeklődés egyre nagyobb, ezért kapacitás-bővítésekre van most szükség, ami eltart egy ideig. Komoly gond a szakmunkások hiánya is" - állítja Jirí Hynek.
A kereskedelmi célú export mellett a cseh kormány a hadsereg tartalékaiból tavaly kézi lőfegyvereket és lőszert ajándékozott Iraknak 21,4 millió korona, Jordániának 14,2 millió korona értékben az Iszlám Állam terrorszervezet elleni harc céljaira.
Képünk illusztráció.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve