Az elkülönített áfafizetéséről még augusztus végén döntött a kormány, amely sürgősségi rendeletben fogadta el, hogy októbertől fakultatív módon, január 1-től viszont valamennyi vállalkozásnak elkülönített számlára kell fizetnie az áfát, amiről csak az adóhatóság engedélyével vonhatnak vissza pénzt - írta az MTI.
Az intézkedés ellen tiltakozott a vállalkozói szféra és több ellenzéki párt, ennek hatására a kormánykoalíció meggondolta magát, és a parlamentben már úgy módosították decemberben a jogszabályt, hogy csak a csődvédelem alatt álló cégekre, valamint az államnak december 31-én áfával tartozó vállalkozásokra vonatkozzon az előírás.
Az intézkedés bírálói szerint a rendelet eredeti formájában számos kisvállalkozást a megszűnés határára sodort volna, hiszen esetükben komoly készpénzhiányt idézett volna elő.
A jogszabály, amelyet szerdán aláírt Klaus Iohannis államelnök, továbbra is felkínálja lehetőségként a cégeknek, hogy az elkülönített áfa-fizetési módszert válasszák. Amennyiben ezt megteszik legkevesebb egy éven át, 5 százalék kedvezményt kapnak a társasági adóból.
A bukaresti kormány azért akarta drasztikusan szigorítani az áfa fizetését, mert Romániában a legnagyobb mértékű az áfacsalás az Európai Unió tagállamai közül. A Pricewaterhouse Coopers becslése szerint 8 milliárd euró kár érte a román államot tavaly a be nem fizetett áfa miatt.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve