A kisebb boltok amúgy is csökkenő forgalmát tovább erodálhatja Szerbiában, hogy jövőre nyolc százalékról tízre emelkedik az áfa - írja az In Serbia hírportál. Várakozások szerint a lakosság vásárlóereje számottevően csökken, ami a legjobb esetben is több tízezer vállalkozás csődjéhez vezethet 2014-ben
A Telegraf című lap a lakonikusan egyszerű nevű szerbiai Piackutató Intézet adataira hivatkozva arról cikkezett, hogy a lakosság vásárlóereje 7,3 százalékkal zuhant 2013 első kilenc hónapjában az egy évvel korábbihoz képest. Ljubodrag Savic közgazdász professzor, a belgrádi egyetem gazdasági karának oktatója biztos benne, hogy az áfa emelése tovább zsugorítja az emberek szabadon elkölthető jövedelmét.
Nincs menekvés
Ez elkerülhetetlen - mondja -, mivel a legalapvetőbb, minden nap vásárolt élelmiszerek forgalmi adója is emelkedik. Miután ezek a kis boltok legfontosabb termékei, drágulásuk súlyos csapást mérhet forgalmukra. Ezek az üzletek már ma sem mennek valami jól, amit csak súlyosbítani fog az új helyzet - teszi hozzá a szakember.
Dragovan Milicevic egyetért azzal, hogy elkerülhetetlen a kis boltok tömeges csődje. Durva becslése szerint jövőre ezeknek az üzleteknek a 15-20 százaléka csukhat be. Természetesen számos új kereskedelmi vállalkozás indulhat, ám ez sem jelent sokat, mivel nagyon nehéz piaci környezetben próbálnak talpon maradni. Összességében jelentős részük rövid időn belül csődbe is mehet.
Csak idén eddig 19 ezer kis boltnak kellett lehúznia a rolót - mondja Milan Knezevic, a szerbiai vállalkozók szövetségének elnökhelyettese. Szervezetének várakozása szerint 2014 végére 30 ezerre ugrik a bedőlő vállalkozások száma.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve