Míg Európában drasztikusan drágul a tej, a szlovákiai üzletekben 37-40 centért is megvásárolható egy liter 1,5 százalékos zsírtartalmú tej - írta a pozsonyi Új Szó. Az alacsony árak jelenleg kedveznek a vásárlóknak, hosszabb távon azonban fordulni fog a kocka.
Egyes szakértők szerint néhány üzletláncnál azért csökkent a tej ára, mert lejár a raktáron levő készletek fogyasztási ideje, és a felhalmozott tartalékokon szeretnének túladni a kereskedők, mások azzal magyarázzák az áresést, hogy felesleg alakult ki a tejtermékekből. Ugyanakkor Stanislav Voskár, a tejszövetség elnöke úgy látja, valójában hiány van a hazai tejből.
Eközben a szlovákiai tejüzemek 26 százalékkal drágábban kínálják a vajat - a Milk Market Observatory intézet szerint az egy évvel korábbihoz képest Európában átlagosan 82 százalékkal nőtt a vaj ára, és az áremelkedés tovább folytatódik.
A mezőgazdasági termelők szerint az államnak több pénzt kellene irányítania az állattenyésztésbe. Alexander Pastorek, a tejtermelők szövetségének a vezetője elmondta, hogy míg Lengyelországban fellendült a tejtermelés, Csehországban és Magyarországon pedig stabilizálódott, addig Szlovákiában éves viszonylatban csaknem négyszázalékos visszaesés tapasztalható.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve