Az üzletláncoknak elegük van abból, hogy folyamatosan őket teszik felelőssé az élelmiszerek drágulásáért, nem a kereskedők miatt drágulnak az élelmiszerek - idézte a pozsonyi Új Szó Martin Katriakot, a több nagy üzletláncot tömörítő Kereskedelmi Szövetség (ZO) elnökét. Ezzel arra reagált, hogy a politikusok az áruházláncokat teszik felelőssé az élelmiszerárak növekedéséért.
A 2014 és 2016 közötti időszakban stagnált vagy csökkent az élelmiszerek ára, de a gazdaság felpörgésének és a lakosság növekvő vásárlóerejének köszönhetően 2017 második felétől visszatért a drágulás. 2017-ben már 4, tavaly pedig 4,2 százalékkal drágultak az élelmiszerek - mondta Eva Sadovská, a Szlovák Gazdaszövetség (SFD) agrárholding elemzője.
Kapcsolódó
A szakértők nem számítanak az infláció enyhülésére a következő hónapokban sen. A kereskedők szakmai szövetségének az elnöke szerint a drágulás főként a kormány elhibázott lépéseivel magyarázható. Jelentősen emeltét az éjszakai, a hétvégi és az ünnepnapi munkavégzés költségeit, folyamatosan nő a minimálbér és emelkednek a szociális hozzájárulások.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve