A New York-i ingatlanfejlesztő milliárdos, akiről elemzők vasárnap már azt mondták, hogy megállíthatatlan és ő lesz a Republikánus Párt elnökjelöltje, a vasárnap délelőtt szokásos televíziós politikai vitaműsorok egyikében fejtette ki véleményét.
A CNN hírtelevíziónak adott interjújában úgy vélte, hogy az idei választás rendkívüli mértékben felrázza, mozgósítja majd az amerikaiakat. Hillary Clintonnal szemben ő lesz majd a republikánusok elnökjelöltje, és hozzátette: Clintont immár egyedül azzal lehet megállítani, ha büntetőeljárás indul ellene. "Szerintem Hillary és köztem dől el a választás" - szögezte le az üzletember.
Trump arra is számít, hogy az elnökválasztást ő nyeri meg, igaz, tette hozzá később, "senki sem megállíthatatlan". Reményei szerint az elnökválasztási győzelem szempontjából két kulcsfontosságú szövetségi államban, Michiganben és New York államban is nyerni fog. "Győzni fogok olyan államokban is, amelyekről a republikánusok még csak nem is álmodnak" - hangoztatta.
Szombati győzelmi beszédében ugyan nem említette Jeb Busht, de vasárnap délelőtt kitért a volt floridai kormányzó szereplésére. "Jó ember... de most valóban nem az ő ideje van itt. Négy évvel ezelőtt győzhetett volna, de most nem" - mondta.
Nem mindenki ért egyet vele
Közben a CBS televízió vasárnap délelőtti "Szemben a nemzettel" című politikai vitaműsorában Marco Rubio floridai szenátor azt fejtegette, hogy a republikánus szavazók hetven százaléka nem szavaz majd Trumpra. Szerinte a New York-i üzletember retorikában jó, de politikai cselekvésben nem, és egyúttal nehezményezte is, hogy Trump nem vázolta fel, milyen politikát kínál az amerikaiaknak. A floridai politikus ismét magát nevezte meg a republikánusok legalkalmasabb elnökjelöltjének.
Rubio a dél-karolinai előválasztáson Trump mögött a második helyen végzett, alig ezer szavazattal megelőzve Ted Cruz texasi szenátort, és sajtóhírek szerint az eddig Jeb Busht támogató nagyvállalatok és nagy adományozók azt fontolgatják, hogy átpártolnak hozzá.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve