Az intézkedés kísérleti jelleggel már egy éve érvényben van hat parkban, s ennek köszönhetően az önkormányzat szerint csökkent a dohányzók száma ezen területek környékén és a földön is kevesebb a cigarettacsikk. Ezért június 8-tól további 46 parkra kiterjesztik a tilalmat. A helyszíneket a kerületi polgármesterek választották ki - jelezte a párizsi városháza.
A tilalom kezdetét követő hetekben az önkormányzat munkatársai fogják figyelmeztetni a dohányzókat tájékoztató táblákkal és olyan játékos hamutartókkal, amelyeken cigarettacsikkel kitöltendő kérdőívek lesznek. Ilyen hamutartókat állítanak fel mind az 52 dohányzásmentes park bejáratánál.
Kapcsolódó
A felvilágosító időszak végétől, várhatóan augusztus elejétől viszont 38 eurós pénzbírság sújtja a tilalmat megszegőket, úgy, ahogy a játszótereken már érvényben van. Párizsban 2015 óta tilos dohányozni a mintegy ötszáz játszótéren.
A párizsi önkormányzat február végétől 19 csikkmentes utcát is kijelölt, ahol pénzbírsággal sújthatók azok, akik a földre dobják az elszívott cigaretta csikkjét.
A dél-franciaországi Marseille is hasonló intézkedéseket készül bevezetni - írta az MTI.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve