Júniusban napi 31,60 millió hordóra emelkedett a májusi 31,30 millió hordóról a Kőolaj-exportáló Országok Szervezetének (OPEC) olajtermelése a Reuters hírügynökség tengeri fuvarozók, olajipari cégek és piackutató vállalatok adataira támaszkodó felmérése szerint.
Amennyiben a felmérés pontosnak bizonyul, a júniusi kitermelés a legmagasabb lesz a 2012 júniusi napi 31,63 millió hordó óta.
Az OPEC termelését már napi 1,3 millió hordóval növelte tavaly novemberi ülése óta, amikor az árak helyett inkább piaci részesedésének megvédése mellett döntött. A szervezet június 5-i ülésén sem változtatott ezen politikáján azzal az indoklással, hogy az egy év alatt közel felére csökkent olajárak megnövelték a világpiaci keresletet.
A Reuters elemzése azonban rámutat arra is, hogy az atomprogramról folyó tárgyalások előrehaladtával az iráni olajtermelés is megjelenhet az egyébként is túlkínálatos világpiacon.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve