Szerbia azon lesz, hogy az áram és a gáz árának az emelkedése ne haladja meg a tíz százalékot a lakosság számára – jelentette ki sajtótájékoztatón Aleksandar Vučić, Szerbia államfője a vajdasági Szabad Magyar Szó tudósítása szerint. Azt is hozzátette: ellátási gondok esetén elképzelhető, hogy korlátozni kell majd a távfűtés hőmérsékletét.
Szerbia 234 millió köbméterre növelte tartalékait az udvarnoki gáztározóban, ami akkor lesz elég 50 napra, ha naponta legfeljebb ötmillió köbméter gázt használ fel az ország. A Magyarországon tárolt gázzal további hatmillió köbméter áll Szerbia rendelkezésére, ami összességében a napi szükségleteknek több mint a 70 százalékát fedezi.
Baráti ár?
Korábban a szerb államfő azt mondta, hogy baráti árban állapodott meg az orosz gázt illetően orosz kollégájával, Vlagyimir Putyinnal. A szakemberek viszont azt mondták, hogy vannak országok, amelyek kevesebbet fizetnek az orosz gázért, a két elnök megállapodása pedig egyáltalán nem garancia arra, hogy a háztartások számára nem drágul meg a gáz. Az áremelés csak idő kérdése.
„Abban állapodtunk meg, hogy három évre kötünk szerződést, nem pedig egy hónapra, ahogyan azt néhány jósolták. A másik fontos dolog, hogy kedvező árban állapodtunk meg. Most már csak a mennyiségről kell tárgyalnunk a Gazprommal“, mondta a megállapodást követően Vučić.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve