Az Eurostat második becslésében is az első becsléssel megegyező adatokat közölt, amelyek szerint az euróövezeti bruttó hazai termék éves bázison 1,8 százalékkal csökkent az idei első három hónapban, az előző negyedévihez képest pedig 0,6 százalékkal csökkent.
Az Európai Unióban 0,4 százalékkal csökkent az idei első negyedévben a bruttó hazai termék negyedéves és 1,7 százalékkal éves bázison.
Kapcsolódó
A GDP mindkét régióban csökkent a negyedik negyedévben is, negyedéves és éves bázison egyaránt. Az euróövezetben 0,7 százalékos, az EU-ban 0,5 százalékos volt a negyedéves GDP-csökkenés, az éves pedig 4,9 százalék az euróövezetben és 4,6 százalék az EU-ban.
A két egymást követő negyedéves GDP-csökkenéssel az euróövezet és az EU technikailag recesszióba lépett.
Nagy fellendülés volt viszont a harmadik negyedévben mindkét régióban a koronavírus-járvány miatt bekövetkezett második negyedévi visszaesés után. Éves bázison azonban még a harmadik negyedévben is elmaradásban volt a bruttó hazai termék az euróövezetben és az EU-ban is.
A harmadik negyedévben az euróövezetben 12,5 százalékkal, az EU-ban pedig 11,7 százalékkal nőtt a GDP az előző negyedévhez képest, amikor 11,6 és 11,2 százalékos volt a negyedéves visszaesés, a legnagyobb a nyilvántartások 1995-ös kezdete óta.
A harmadik negyedévben az euróövezeti GDP 4,1 százalékkal, az uniós 4,0 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A második negyedévben 14,6 százalékos és 13,8 százalékos volt az éves elmaradás.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve