A szlovén statisztikai hivatal hétfőn azt közölte, hogy a munkanélküliségi ráta az előző havi 9,4 százalék után 9,1 százalékra csökkent júniusban, ami 2009 júniusa óta a legkedvezőbb adat.
Havi szinten 2,7 ezerrel, 84,8 ezerre csökkent az állástalanok száma, míg a munkahellyel rendelkezők száma 3,5 ezerrel, 850,3 ezerre emelkedett júniusban.
Kapcsolódó
Tavaly júniusban 10,8 százalék volt a szlovéniai munkanélküliség, amely eddigi mélypontját 2008 szeptemberében érte el, akkor 6,3 százalékos volt a ráta.
A szlovén gazdaság 2014-ben lépett ismét növekedési pályára, az exportorientált gazdaságú ország GDP-növekedése tavaly 2,5 százalék volt. A ljubljanai kormány az idei évre 3,6 százalékos bővüléssel számol.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve