A cég csütörtökön közölte, hogy az adózás utáni nyereség 4,1 milliárd svájci frank volt az első fél évben az egy évvel korábbi 4,52 milliárd frankkal szemben, egy 400 millió frankos halasztott adófizetés miatt. Az árbevétel 1 százalékkal, 43,16 milliárd frankra nőtt.
A svájci óriásvállalat már három éve nem teljesíti az 5-6 százalékra kitűzött, egyszeri tételektől és árfolyamhatástól megtisztított árbevétel-növelési célját, idén is a tavalyihoz hasonló, 4,2 százalékos bővülést tervez.
Paul Bulcke, a Nestlé vezérigazgatója szerint Kínában továbbra is kihívásokkal kell szembenéznie a cégnek, azonban Észak-Amerikában, Európában, Délkelet-Ázsiában és Latin-Amerikában jó teljesítményt nyújtott, amely folytatódhat a második negyedévben is.
A Nestlé a Nestlé Hungária Kft. révén van jelen Magyarországon, ahol több gyárat üzemeltet és összesen 1700 embert foglalkoztat.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve