Az amerikai kereskedelmi minisztérium csütörtökön közölt jelentése szerint havi bázison szezonális kiigazítással 6,0 százalékkal csökkent az új lakások értékesítése, így az egész évre kivetített értékesítési darabszám 551 ezerre csökkent az egy hónappal korábbi - több mint nyolcéves csúcsot jelentő - 586 ezer után. Elemzők 560 ezres számot vártak májusra.
Éves összevetésben viszont 8,7 százalékkal több újonnan épült lakást értékesítettek az Egyesült Államokban az év ötödik hónapjában. Tavaly májusban 507 ezer volt az újlakás-eladások évesített darabszáma.
Az új lakások átlagára idén májusban 358 ezer 900 dollár volt, 5,31 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A 290 ezer 400 dolláros mediánár 1,04 százalékos éves növekedést takar.
A májusi újlakás-eladások ütemével számolva 5,3 hónapra lenne elég lakás a kereslet kielégítésére az előző havi 4,9 hónap után. Általában hat hónapot tekintenek egészséges mértékűnek a kereslet és a kínálat közötti egyensúly fenntartásához.
Bár az új lakások értékesítése az összes lakáseladásnak nagyjából 10 százalékát teszi ki, a gazdasági helyzet alakulásában fontos szerepet tölt be, mivel az ágazat jellemzően jól fizető, középosztálybeli munkahelyeket teremt. Emellett növeli a keresletet az építőipari anyagok iránt, a fogyasztók többet költenek tájépítésre és egyéb szolgáltatásokra.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve