A litván Elektrum Lietuva független áramszolgáltató cég arról számolt be, hogy február utolsó hetében 19 százalékkal csökkent az áram ára az azt megelőző héthez képest - adta hírül a Rzeczpospolita. A háttérben az áll, hogy a viharos erejű szélnek köszönhetően több mint 20 százalékkal nőtt a szélkerekek teljesítménye.
Ez a hír éppen jókor jött a az állami tulajdonban lévő Lietuvos Energija ellenőrzése alatt álló Ignitis Groupnak, amely március első napjaiban írt alá egy hitelgarancia-szerződést az Európai Befektetési Bankkal egy lengyelországi beruházás finanszírozására. Pomerániában építenek szélerőműfarmot 258 millió zloty (közel 19 milliárd forint, nagyjából egy új Nemzeti Színház ára) ráfordításával.
A cégcsoport 2019 szeptemberében jelentette be, hogy 127 millió eurót (40 milliárd forint) költ szélerőmű-beruházásokra lengyel földön. Korábban megvásárolták a Pomerania Invall szélenergiacéget a spanyol IGE-től. A fejlesztések az elmúlt év júliusában indultak el az első 94 megawatt kapacitású létesítmény 2021-re készülhet el.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve
