A vendégéjszakák száma 2,6 millió volt, ami 81,7 százalékos csökkenés. A visszaesést a koronavírus-járvány következtében bevezetett országos kormányzati korlátozások miatt szenvedte el az ágazat. A legsúlyosabban érintett régió Prága volt, ahol az elszállásolt turisták száma a második negyedévben 93,6 százalékkal volt alacsonyabb, mint a tavalyi év hasonló időszakában.
"Abszolút számokban éves szinten mintegy ötmillió turistával és 11,5 millió vendégéjszakával volt kevesebb a második negyedévben. A legrosszabb hónap május volt, amikor gyakorlatilag leálltak a külföldi turisták útjai Csehországba" - mondta Pavel Vacura, a statisztikai hivatal szakigazgatója sajtótájékoztatón.
Kapcsolódó
Az említett időszakban az elszállásolt külföldiek száma 96 százalékkal, a cseh állampolgároké pedig több mint kétharmaddal esett vissza.
A szálláshelyeket messze a legnagyobb mértékben a németek (127 400), majd a szlovákok (31 600) használták ki. A más országokbeli turisták száma jóval tízezer alatt maradt. Magyarországról a második negyedévben 2600 vendég szállt meg a cseh szálláshelyeken, ami a statisztikákban a hatodik helyet jelenti.
A csehországi fürdőhelyek látogatottsága a negyedére csökkent. A második negyedévben a fürdőhelyek szolgáltatásait 57 000 ember vette igénybe, közülük 51 ezer volt cseh állampolgár.
A külföldi turisták által leginkább kedvelt Prágát a második negyedévben csak 138 187 idegen kereste fel, ami 94 százalékos csökkenés az előző évhez viszonyítva. Még az idei első negyedévben is több mint egymillió hazai és külföldi turista kereste fel a cseh fővárost.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve