A munkaügyi minisztérium kimutatása szerint 2018 végén hivatalosan 121 086 ukrán állampolgár dolgozott Csehországban megfelelő engedéllyel. Ez a Csehországban dolgozó külföldi vendégmunkások 20 százalékát tette ki.
A cseh kormány döntésével engedett a gazdasági kamara és a vállalkozók nyomásának, akik súlyos munkaerőhiányra hivatkozva már hosszabb ideje követelik a vendégmunkások számának emelését.
Az Andrej Babis vezette kabinet ugyanakkor úgy döntött, hogy az ukrán vendégmunkásoknak biztosítani kell, hogy minimális havi bérként a minimálbér 1,2-szeresét kapják. A kormány szerint ez biztosítéka annak, hogy a külföldi vendégmunkások ne szorítsák ki munkahelyükről a cseh állampolgárokat. A gazdasági kamara azonban élesen bírálja ezt a feltételt, mert szerinte ez elsősorban a kisebb cégeknek komoly gondokat fog okozni. A kamara képviselője bejelentette, hogy a döntést még meg kívánják vitatni a kormányzattal.
Csehország az ukrán vendégmunkások szervezett masszív befogadását, az úgynevezett Ukrajna-rezsimet 2016-ban vezette be. Eredetileg 3800 ukrán befogadásával számoltak, de ez a szám mára már 40 ezerre növekedett. A cseh vállalkozók szívesen dolgoznak az ukránokkal, mert megbízhatónak és felkészültnek tartják őket, s a nyelvi problémák is minimálisak.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve