Csehországban az idegenforgalom bevételei tavaly elérték a 300 milliárd koronát (4200 milliárd forint), ami a GDP három százaléka. Idén 53 százalékos zuhanással számolnak átlagosan, amelyen belül a prágai turizmus az ötödére zsugorodhat a tavalyi forgalomnak. Ez közvetlenül és közvetve 200 ezer munkahelyet veszélyeztet - írta a Radio Praha.
Az idegenforgalmi szakemberek úgy látják, hogy az ország hagyományos idegenforgalmi szlogenje, amely szerint Csehország a sör és a kastélyok hazája, elvesztette vonzerejét. Ezért olyan lehetőségeken gondolkodnak, mint például, hogy "Csehország - a történetek országa", vagy "Cseh Köztársaság - a jövő országa", vagy egyszerűen csak "Látogasson el a Cseh Köztársaságba". Azon is vitatkoznak, hogy az ország rövidebb nevét, a Csehországot használják-e.
Kapcsolódó
A kilábalási terv első pontja, hogy mindenekelőtt Prágát kell visszahelyezni a külföldiek térképére. A cseh főváros vendéglői és szállodái nagyon igénylik a törődést a rettenetes idei év után. Emellett Prága a kapuja a vidékre igyekvő turistáknak is.
A stratégia másik fontos eleme, hogy először a szomszédos országokat célozzák meg, ahonnan autóval is elérhető Csehország. Végül egységes elektronikus regisztrációs rendszert vezetnek be, hogy pontosabb statisztikát állíthassanak össze az utazókról.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve