A Szolidaritás szakszervezet nem egyezik bele semmiféle módosításba, amely felpuhítaná a szervezet kezdeményezését a vasárnapi kereskedelmi zárva tartás ügyében - írta az onet.pl. Lengyelországban hónapok óta folyik a vita erről a kérdésről, de még mindig nem került a parlament elé a kormány törvényjavaslata.
A Szolidaritás szakszervezet vezetője, Piotr Duda azt kifogásolja, hogy a szejmnek a múlt évben benyújtott elképzelésük már így is "metamorfózison" esett át, amelynek során egyre nő a kivételek száma. "Négy vasárnap, pont és vége" - jelentette ki. A szakszervezett boltzár-kezdeményezését több mint félmillióan írták alá. Már ez is sok kivételt tartalmaz, többek között azt, hogy az év során hét vasárnap nyitva tarthassanak a boltok.
Kapcsolódó
A kormány legújabb javaslatai szerint például csak minden második vasárnap tarthatnának nyitva a boltok, de akkor is csak 13 óráig. A kereskedelmi ágazat képviselői szemben a Szolidaritással azt kérték, hogy az üzletek minden vasárnap nyitva legyenek, mert az mind a dolgozóknak, mind a gazdaságnak hasznos lenne.
Legolvasottabb
Éjszakánként 25 eurós sarcot vetnének ki a magyarok egyik kedvelt úticéljára
Így állna bosszút Lázár Jánoson a MÁV miatt az értelmiség
Búcsúznak a kallerek a MÁV-nál
Kőkemény kritikát kapott Magyar Péter, nem maradt adós a válasszal
Varga Mihály szerint hagyjuk a megát és gigát, az egymilliárd eurós kína hitel apró
Pikó András: emberkísérlet a Palotanegyed bontása
Ausztriában fillérekbe kerül az, ami nálunk luxus csemege
Óriási a baj a patinás chipgyártónál, már minden opció az asztalon van
Az állampapír-megtakarításokat is érintheti Nagy Mártonék bűvös terve